Current track

Title

Artist


Több milliárd forint a vidék fejlesztésére

Written by on 2021.05.19.

A korábbi évekhez képest számos dologban változott az európai uniós támogatások felhasználása.

Több programban is megnyílik az út a pénzek lehívása előtt, ez egyben a gazdaság újraindítását is elősegíti.

Magyarország számára a 2021-2027 közötti időszakban rendelkezésre álló uniós források 7900 milliárd forintot jelentenek. Ebből a következő évben a vállalkozások megerősítése gyanánt várhatóan jelentősebb összegek kerülnek majd kifizetésre.

Változás állt elő az agrár- és vidékfejlesztésre szánt összegek felhasználásával kapcsolatban, ugyanis a brüsszeli források mellett elérhető nemzeti társfinanszírozás összege a maximálisan adható 80% lesz.

Ennek köszönhetően a korábbihoz képest csaknem háromszor annyi támogatás kerülhet majd kiosztásra. Vagyis: a magyar kormány az elkövetkező években több mint 4000 milliárd forinttal járulhat hozzá a vidék, a mezőgazdaság, valamint az élelmiszer erősítésére.

További pluszpénzt jelent az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) részeként a közlekedési célú uniós támogatások felhasználása. A Magyarországnak járó, 2021 és 2027 között felhasználható pénzügyi keret értéke várhatóan 290 milliárd forint lesz. Az Európai Bizottság ezt az összeget nem egy ízben, hanem több évre elosztva írja ki.

Hazánk ezen kívül a következő hat éves időintervallumban a határon átnyúló, valamint a nemzetek közötti európai területi együttműködési programok keretében 93 milliárd forint elosztásáról dönthet.

Ennek a projektnek az a célja, hogy elősegítse az Európai Unió területének erőteljesebb integrációját. Jelenleg Magyarország mind a hét határszakaszán megvalósul egy-egy határon túli együttműködési program.

Emellett a koronavírus okozta gazdasági és társadalmi hatásainak enyhítésére létrehozott helyreállítási és ellenállóképességi támogatás gyanánt összesen 2512 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól.

Forrás: MTI – Híradó


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *