Current track

Title

Artist


Több milliárd forint a vasúti fejlesztésekre

Written by on 2021.05.20.

Több milliárd forint a vasúti fejlesztésekre

Az elkövetkező 10-15 évben jelentős fejlesztés előtt áll a hazai vasúthálózat. A pályahálózat korszerűsítésére, a járműpark fiatalítására, valamint az ehhez kapcsolódó fejlesztésekre több milliárd forint értékű támogatást kap hazánk.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy folyamatosan forgalomban vannak azok az emeletes motorvonatok, amelyek Budapest elővárosaiban közlekednek. A MÁV negyven darab leszállításáról kap majd szerződést. Hozzátette, amellett, hogy az emberek még több vonalon utazhatnak az IC Plusz család kocsijaival, idén elkészül a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vasúti pálya is.

Ezeken kívül megkezdték a Budapest és Varsó közötti nagysebességű vasútvonal hazai szakaszának megépítését. A gyorsvasút Bécs felé is leágazik majd, összekapcsolva a visegrádi négyek országait. Eközben több vasúti pályát építenek újjá, valamint folyamatosan fejlesztik a múzeumvasutat is, ápolva ezzel a vasút hagyományait.

Forrás: MTI


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *



LIVE OFFLINE
Loading...