Current track

Title

Artist


Tesla

A német szövetségi gazdasági minisztérium 1,135 milliárd euróval kívánja támogatni a Tesla Grünheide-be tervezett akkumulátorgyárát. Erről a Tagesspiegel számolt be. Az akkumulátorcellákat gyártó üzem a jelenleg épülő Gigafactory része lesz. A minisztérium csak az akkumulátorgyár területén “2000 vagy több munkahelyet” vár, ha a “termék és a termelés sikeres lesz” – áll a jelentésben. A Tesla […]

Tavaly óta több mint 600 tilakozó kifogás érkezett az amerikai Tesla elektromos autógyártó első európai gyárának a Berlin melletti Grünheide-be tervezett épülete ellen. Csütörtök délutánig összesen 619 tiltakozó írt – mondta Frauke Zelt, a brandenburgi környezetvédelmi minisztérium szóvivője a potsdami Német Sajtóügynökségnek. Még nem dőlt el, hogy a tiltakozókkal a tavaly szeptemberi első meghallgatása után […]

A Porsche kénytelen visszahívni a Taycan elektromos csúcsmodelljéből 43 ezer járművet a hibás szoftver miatt az e-sport autó meghajtása hirtelen meghibásodhat. A Volkswagen leányvállalata pénteken Stuttgartban bejelentette, hogy az érintett járművekben bizonyos esetekben előfordulhat leállás. A visszahívás már az elmúlt hónapokban is folyamatban volt. Még májusban az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) első megállapításai […]

A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó a második negyedévben több járművet adott át az ügyfeleknek, mint valaha egy negyedév alatt. A technológiai milliárdos Elon Musk cége 201 250 autó átadását jelentette be pénteken. Ez megdöntötte az előző negyedévben felállított 184 800 járműves rekordot. A Tesla közölte, hogy a június végéig tartó három hónapban 206 421 autót gyártott, […]

Németországban még mindig több Trabant van forgalomban, mint Tesla elektromos autó a duisburg-esseni egyetem CAR autóipari kutatóintézetének a kimutatása alapján. Ferdinand Dudenhöffer, az egyetem professzora, a CAR (Center Automotive Research) vezetője a német szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal (Kraftfahrt-Bundesamt, KBA) statisztikáit elemezve kimutatta, hogy az elmúlt tíz évben, 2010-től 2020-ig 38 ezer Trabantot és 34 ezer Teslát […]