Current track

Title

Artist


Rádió Helló és Gyöngyi – Eltelt 1 év

Written by on 2021.06.15.

Vendégem nem más mint a Rádió Helló egyik megálmodója, legfőbb mozgatórugója, Kovács Gyöngyi, akivel az elmúlt 1 évről beszélgetünk.

Igen bizony, szinte hihetetlen, de mégis igaz, eltelt egy teljes év itt az első németországi magyar online rádió szerkesztőségében.

Gyöngyi a mai műsorba a meghívásomra érkezett az online stúdióba, ugyanis nem hagyhattam figyelmen kívül a Hétköznapi Hősök műsor kapcsán azt a személyt, akinek mindez köszönhető.

Beszélgettünk a kezdetekről, illetve a kezdetek előttről is, valamint arról is -kicsit sejtelmesen-, mi vár ránk a jövőben.
Gyöngyi elmondta, hogy mint minden kezdet, így ez is nehéz, kihívásokkal teli volt, de szerencsére voltak vállalkozó szellemű önkéntes jelentkezők már a legelején is, ami nagyban segítette a Rádió indulását – tette hozzá Gyöngyi – hiszen nélkülük nem lenne ma ott a Rádió Helló, ahol most van. A műsorban többször is köszönetet mondott mindazoknak, akik bármely tevékenységükkel egy kicsit is hozzá tettek a Rádió működéséhez.

Bizony, nem titok, hogy a szerkesztőségi tagok olykor jönnek-mennek. Nehéz mindent egy kézben tartani ilyen távolságból, és nehéz teljesen beépíteni ezt az embereknek a normál hétköznapi életébe, munkájába, és ez teljesen elfogadott. Hiszen nincsenek – minőségi munkán túli – elvárások, és azzal sincs gond, ha valaki egyfajta kihívásnak tekinti ezt a munkát, majd ráébred, nem fér bele az életébe, avagy mégsem fekszik neki a “rádiósdi”, avagy éppen nem találja meg a helyét a csapatban.

Mindezek mellett az elmúlt 1 év jó irányt mutatott, megtörtént tényleg minden, ami egy meg- és kialakuláshoz szükséges, és ahogyan Gyöngyink is mondta, a rádiót mostmár minden eddignél komolyabban kell kézbe venni, hisz elértünk azt a szintet, ahol már nem szabad hagyni, hogy alakuljon, ahogy alakul. Hallgatják, várják…mindezért már felelősséggel tartozunk a hallgatók felé is. A weboldalunkon keresik és várják az itthoni és otthoni híreket és információkat, ez határozottan kiolvasható a rendelkezésünkre álló adatokból – tehát felelősséggel tartozunk a németországi magyarság közösségéért.

Ha lemaradtál, vagy szívesen meghallgatnád újra a rádió kezdeteit, céljait, megteheted az alábbi linken:

 


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *



LIVE OFFLINE
Loading...