Current track

Title

Artist


Pannónia fénye

Written by on 2020.12.13.

Eddig sosem látott közelségből, 3D-ben tekinthetők meg vasárnaptól a késő római kincslelet darabjai a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Seuso-kincs – Pannónia fénye című, ingyenes, virtuális kiállításán. A tárlat a cég digitalizációjának köszönhetően tekinthető meg az MNM honlapján. Az online látogatáson úgy járható be a kiállítás területe, mintha a látogató valóban jelen lenne, emellett pedig bemutatófilmek és szöveges információk is segítik a műkincsek és az azokon szereplő ábrázolások mitológiai hátterének megismerését – közölte az MTI-vel szombaton a Nemzeti Múzeum.

“A 4iG-vel közösen egyfajta kutatás-fejlesztési projektet végeztek a munkatársaink az elmúlt hónapokban, amelyből a felek a szakmai tapasztalatszerzésen keresztül profitáltak. Az igazi nyertesek azonban a látogatók lesznek, akik a közösen végzett munka gyümölcseként soha nem látott részletességgel tekinthetik meg egy virtuális kiállítótérben a leletegyüttest” – idézi a közlemény Varga Benedeket, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját. Fehér András, a 4iG Mensor3D üzletfejlesztési igazgatója kiemelte, hogy a korábban nagy pontossággal digitalizált Seuso-kincset a virtuális kiállításba integrálták.

“A tárgyak 3D szkennelése önmagában nem számít ma már újdonságnak, az azonban igen, ahogy magát a kiállítási teret is lézerszkenner segítségével digitalizáltuk. Ennek köszönhetően a műkincsek eredeti kontextusba ágyazva tekinthetők meg, a tárlat látógatói eddig még soha nem tapasztalt valósághű élményt kapnak” – fogalmazott.

A közlemény szerint néhány leletet olyan aprólékosan és nagy felbontásban digitalizáltak, hogy a 3D technológiának köszönhetően az ünnepi lakomakészlet darabjai szinte kézbe vehetők, így a késő római kori, IV-V. századból származó ezüst- és réztálak mintázatain és figuráin az ötvösmunka finom részletei is kirajzolódnak. A kiállítás tárgyi anyaga feltárja a Seuso-kincs birodalmi és pannóniai összefüggéseit, közvetíti a kései Római Birodalom elitjének mentalitását, arisztokratikus életformáját, önmagáról alkotott képét és kereszténnyé válásának folyamatát. A leletegyüttes művészi értéke mellett annak római korban képviselt értékével is foglalkozik a kiállítás: segít meghatározni egykori tulajdonosának a társadalomban elfoglalt helyét, pozícionálja a késő római nemesfém tárgyakat tartalmazó leletek sorában a Seuso-kincset, hangsúlyozva annak jelentőségét.

Forrás: MTI, fotó: mnm.hu, programturizmus.hu


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *