Current track

Title

Artist


Online vetítéssorozat indul hétfőtől az Urániában

Written by on 2021.03.07.

Online vetítéssorozat indul hétfőtől az Urániában

Balázs Béla-díjasok az Urániában 2020 címmel az elmúlt év díjazottjainak alkotásaiból indít ingyenes online vetítéssorozatot hétfőtől az Uránia Nemzeti Filmszínház. A március 11-ig tartó sorozatban a vetítések mellett a Balázs Béla-díjasok a kamerák előtt mesélnek pályafutásukról. Az Uránia közleménye szerint immár hagyomány, hogy a filmszínház évről évre alkotói estek keretében köszönti az adott esztendő Balázs Béla-díjasait. A 2020-as év díjazottjainak méltatására a koronavírus-járvány miatt most online vetítéssorozattal kerül sor. Az Uránia streamingcsatornáján Bergendy Péter filmrendezővel, Dézsy Zoltán filmrendezővel, riporterrel, valamint Tuba Mariann vágóval, televíziós szerkesztővel és Varsányi Ferenc filmrendezővel ismerkedhet meg a közönség.

Hétfőn Tuba Mariann filmvágó, televíziós szerkesztő lesz az Uránia vendége, akit műsorvezetőként, bemondóként is ismerhet a közönség. Tuba Mariann a kilencvenes években képernyősként került a közszolgálati televízióhoz. Eredeti szakmájában, filmvágóként 1984-től dolgozott, többek közt Sára Sándor, Zsombolyai János, Gaál István és Zsurzs Éva rendezők mellett.

Másnap, kedden Varsányi Ferenc filmrendező első alkotását, a Mézes-táncos című 1975-ös mézeskalács-animációt, valamint a Keresztesek egykor és ma című, 2019-es ismeretterjesztő filmet tűzik műsorra. Varsányi Ferenc öt egész estés játékfilmet, közel százötven tévésorozat-epizódot, reklámfilmeket, videóklipet, dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket készített és több mint száz forgatókönyv fűződik a nevéhez.

Március 10-én Dézsy Zoltán filmrendezőtől a Seuso-kincsek szövevényes históriájáról készült dokumentumfilmek második részét vetítik Seuso 2. címmel, amely már a kincsek hazakerülése után forgott. A rendező oknyomozó riporteri módszerrel kutatta a történetet, amely bepillantást nyújt sírrablók és orgazdák, műkincskereskedők és gyűjtők titkos világába is. Dézsy Zoltán a Magyar Rádiónál és a Magyar Televíziónál töltött riporteri és szerkesztői évek után, 2006 nyara óta dolgozik független alkotóként, dokumentumfilmeket és játékfilmeket készít.

A sorozat utolsó alkotása március 11-én Bergendy Péter filmrendező 2018-as Trezor című filmje lesz, amely nyolc Magyar Filmdíjat nyert és első magyar alkotásként jelölték a Nemzetközi Emmy-díjra a legjobb tévéfilm kategóriában. A thriller az 1956-os forradalom idején játszódik, és megtörtént eseményeken alapul. A történet szerint a belügyminisztérium trezorkulcsai elvesztek a forradalom zűrzavarában.

A négy díjazott munkássága előtt tisztelgő vetítéssorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

 

Forrás: MTI

 


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *



LIVE OFFLINE
Loading...