Current track

Title

Artist


Mándity László


Mándity László shows

Mándity László vagyok, a Contryjárat műsor szerkesztő műsorvezetője.

 

1970-ben érkeztem erre a bolygóra. A kezdeti időszakról sajnos keveset tudok mesélni, nagyon homályosak az emlékeim. Abban azért biztos vagyok, hogy az élet szeretetét az anyatejjel együtt szívtam magamba, ahogy abban is, hogy az évek alatt egyre magasabb lettem, s egyre többet beszéltem. Majd már csak a beszédet igyekeztem fejleszteni magamban….

A felnőtt életemben jónéhány klubot vezettem (Ifjúsági, Természetgyógyász, Íjász…), s eközben hivatásos lemezlovasként közel tíz évig az Alföldön Galus név alatt táncoltattam a szebbnél szebb lányokat és persze azokat a srácokat is, akik a bulikban többnyire Alain Delonok vagy éppen Chuck Norrisok voltak…

A legszebb DJ emlékem az volt, amikor a Dél-Alföld lemezlovasai számára rendezett versenyen a közép döntőig jutottam, ugyanis a felkészüléshez két hónap után végre hazaengedtek a katonaságból – persze a Magyar Rádió emblémája a hivatalos papíron meghozta az eredményét…

Az első rádiós élményem – az iskolai rádiózáson kívül- a Dió Rádió hírolvasó- és szerkesztő tanfolyama volt. Majd a Rádió 35, ahol FM sávon több műsorban is hallható voltam. Ezt követte a Csorvás FM, ami a neve ellenére „szülőfalum” internetes rádiója volt. Ezután az FM1 Rádióban, annak indulásától a megszűnéséig garázdálkodtam.  Valamint látható és hallható voltam különböző rendezvények, falunapok, fesztiválok műsorvezetőjeként.

Már közel 15 éve élt Country Járat című műsorom, amikor kaptam egy lehetőséget az egyik országosan, sőt határon túl is ismert kábeltévé csatornánánál. Ahol Country Party néven, Vonsik Vivien műsorvezető társammal 4 hónapig szerkesztettük és vezettük a műsorunkat, majd szegre akasztottuk….

A regionális Tisza Tv-nél is nagy lelkesedéssel fordultam meg néhány alkalommal.

 

A “külföldi életem” során a sors először Dublinba sodort. Ott a jó állások ugyan elkerültek, de másfél hónap után az akkor még egyetlen Írországi Magyarok Közösségi Rádiójának munkatársa lettem. Németországba közel öt éve élek, de közben volt egy kéthónapos finnországi kalandom is.

Jelenleg masszőr vagyok egy wellness hotelban, Südharzban egy Stolberg nevű történelmi kisvárosban.

Amire büszke vagyok: elsőként a két szép fiamra, no meg arra, hogy tudok galuskát szaggatni, valamint rántást készíteni 😊

Két versem pedig Helyey László nagyszerű előadásában, valamint a Szoborfák című dokumentum filmbe is bekerült:https://www.youtube.com/watch?v=otsUZI2A58s&feature=youtu.be

Néhány év szünet után a sors fura szövevényes vonalai úgy hozták, hogy itt a Rádió Hellóban felélesztem a Country Járat című műsoromat. A világ sokat változott az elmúlt években, így magam is kíváncsian várom hova vezet ez.

 

Örülök, hogy az egyik nagy, egykori szerelmemet a rádiózást újra magamhoz ölelhetem.

 

Kedvenc filmem: Forrest Gump, Csillagpor, Avatar, Gyűrűk Ura, Mátrix, Farkasokkal Táncoló

Kedvenc ételem: diós tészta

Kedvenc színészeim: John Travolta, Mel Gibson, Morgan Freeman, Nicolas Cage, Sandra Bullock, Catherina Zeta Jones

Hobbym: ezotéria, meditáció, spirituális dolgok, dél-amerikai sámán világ, olvasás

Kedvenc sportjaim: Aikido, Íjászat, Túrázás

Kedvenc italaim: Tullamore Dew Whiskey, valamint minőségi teák minden mennyiségben! A három fő kedvenc: Genmaicsa, Lapsang souchong, Tie Guan Yin Wulong – A Kegyelem Vas Istennője

Kedvenc könyveim: Tolkien – Gyűrűk Ura, Cormac McCarthy – Az út, Passuth László – Esőisten siratja Mexikót, Gárdonyi Géza – Az én kis falum, Richard Bach – Illúziók, Eidzsi Josikava – Muszasi, és reggelig sorolhatnám 🙂


LIVE OFFLINE
track image
Loading...