Current track

Title

Artist


Megkezdődött az Európai Unió és Európa jövőjéről szóló konferencia Strasbourgban

Written by on 2021.05.10.

Megkezdődött az Európai Unió és Európa jövőjéről szóló konferencia Strasbourgban

Május 9-én, az Európa-napon az Európai Unió tagállamaiban az EU létrehozásához vezető, történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulójáról emlékeznek meg. Megtartásáról 1985-ben döntöttek az Európai Közösségek állam- és kormányfői, Magyarországon a 2005-ös XXII. törvény nyilvánította május 9-ét Európa napjává. Az Európa-napon kezdődött rendezvénysorozat részeként az uniós intézmények, a tagállamok, a helyi önkormányzatok, valamint az uniós állampolgárok is megoszthatják véleményüket az erre kialakított fórumokon, vagy az általuk szervezett rendezvényeken. Az Európa jövőjéről szóló konferencia hosszú távú célja, hogy az állampolgárok nagyobb szerepet kapjanak az EU jövőbeli politikájának és ambícióinak alakításában. Az uniós intézmények vezetői március közepén közös nyilatkozatot írtak alá, mely a 2022 tavaszáig tartó konferencia lehetséges témáira is kitér.

Az egészségügy mellett megemlíti az éghajlatváltozást, a társadalmi méltányosságot, a digitális átállást, az unió világban betöltött szerepét, valamint az EU-t irányító demokratikus folyamatok megerősítésének módjait. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament strasbourgi épületében tartott eseményen beszédében kijelentette: a most kijelölni tervezett irány meg fogja határozni a holnapra adott válaszokat. Szavai szerint a konferencia alkalmat teremt arra, hogy az európaiak közelebb kerüljenek egymáshoz. Lehetőséget biztosít, hogy minden európai bekapcsolódjon az Európáról alkotott elképzelésekről szóló vitába, hogy “összegyűjtsük a közös jövőnkkel kapcsolatos törekvéseket, ahogy azt az előző generációk tették” – fogalmazott.

Emmanuel Macron francia elnök beszédében hangsúlyozta, eljött az idő, hogy az EU elgondolkodjon, hogy milyen lesz Európa 10 év múlva. Szorgalmazta, hogy az uniónak továbbra is védje értékeit, a jelenlegihez hasonló járványhelyzet elkerülésére támogassa a kutatásokat, illetve beruházásokat erősítő modellt valósítson meg. David Sassoli, az Európai Parlament elnöke azt mondta: amikor Európa új alapokra helyezi gazdasági fejlődését, a korábbinál még fontosabb és sürgetőbb meghallgatni az európaiakat. Ismerni kell szükségleteiket, elvárásaikat és a közös európai jövővel kapcsolatos elképzeléseiket, hogy megfelelő intézkedések meghozatalával lehessen biztosítani munkahelyüket, biztonságukat és jólétüket.

Trócsányi László fideszes EP-képviselő a konferenciával összefüggésben azt hangsúlyozta: cél az erős tagállamok versenyképes Európájának megteremtése. Úgy vélte, az európai integráció csak akkor lehet sikeres, ha tiszteletben tartja a szubszidiaritást és a nemzeti identitást. Rámutatott, hogy az európai egységre hivatkozva nem lehet cél egy Egyesült Európai Államok létrehozatala. “Magyarország Alaptörvénye evidenciaként kezeli, hogy nincs európai nép, csak európai népek. Európa nemzeteinek eltérő történelme, kultúrája és nyelve van. Ne törekedjünk értelmetlen uniformizációra, az európai társadalmak nem kívánnak egy felülről irányított európai szuperállamban élni. Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, és támogassuk az európai kontinens egységének erőt adó sokszínűséget” – emeli ki a képviselő.

Forrás: https://futureu.europa.eu/pages/about?locale=hu

MTI

 


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *