Current track

Title

Artist


Magyar állami támogatással épült orvoslakásokat avattak a székelyföldi Borszéken

Written by on 2021.05.15.

Amint az erdélyi orvos- és művészlakás-építő programot koordináló Studium-Prospero Alapítvány közölte, a borszéki Kárpátok utca 1700 négyzetméteres telkén kétszintes ingatlant építettek, amelynek az alsó szintjén egy háromszobás, felső szintjén pedig egy négyszobás lakást alakítottak ki. Utóbbi szükség esetén két kétszobás lakássá alakítható. A két lakás beépített felülete 331 négyzetméter, a telek bekerítése, a területrendezés és a ház felépítése 87,39 millió forintba került.

Fotó: borszéki polgármesteri hivatal – a Maszol.ro portálról

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az esemény után az MTI-nek elmondta: a lakásépítési programmal a nemzetpolitikai államtitkárság a szülőföldön maradást és boldogulást támogatja, és az orvoshiány leküzdéséhez is hozzájárul. Az államtitkár úgy vélte: az az orvos vagy orvos-házaspár, aki a most avatott épületbe költözik minden reggel úgy kelhet, hogy a világ egyik legszebb helyén él, lakik és dolgozik. Felidézte: szülővárosa polgármestereként még ő írta alá Bonyhád és Borszék testvérvárosi szerződését, és örömének adott hangot, hogy államtitkárként is visszatérhetett a testvértelepülésre. Elmondta: az orvos- és művészlakások építésének programját korábban évente 250 millió forinttal támogatta a kormány, idén 300 millió forint jut erre a célra.

Megemlítette, hogy olyan egészségügyi beruházásról van szó, amelyik az erdélyi magyarság és a Székelyföld keleti peremvidékére, “egyik végvárába” érkezik. Arra is kitért, hogy az államtitkársága által meghirdetett nemzeti újrakezdés programja csak úgy valósulhat meg, ha minél többen beoltatják magukat a koronavírus ellen. Vass Levente egészségügyi államtitkár, a Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke beszédében kiemelte: a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Studium-Prospero Alapítvány együttműködése túlmutat a szolgálati lakásépítési projekten. Számos taneszköztámogatási, kutatási és tanulmányi ösztöndíj-pályázatot sikerült közös erővel meghirdetni az elmúlt években.

Az alapítvány közleménye szerint a most átadott épület egyik lakásába az üdülővárosban és környékén dolgozó orvosok költözhetnek be. A másik lakás rekreációs helyként szolgál majd orvosok számára, ahová egy-egy hetes időszakokra családdal, barátokkal lehet elvonulni, megpihenni, feltöltődni.

Forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/orvoslakasokat-adtak-at-borszeken-a-magyar-jovoert

MTI


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *