Current track

Title

Artist


Újra látogathatóak az idősotthonok Magyarországon

Written by on 2021.05.03.

Újra látogathatóak az idősotthonok Magyarországon

Ismét látogathatóak az idősotthonok, mivel a legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap Pátyon. Fülöp Attila a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott Befogadás Háza – Időskorúak Otthonában elmondta, a nyitás annak köszönhető, hogy a kormány időben intézkedett arról, hogy elegendő koronavírus elleni vakcina álljon rendelkezésre, valamint hogy folyamatosan növekszik az oltási hajlandóság az országban. Hozzátette, a látogatás védettségi igazolványhoz van kötve. Fontosnak nevezte azt is, hogy már nem csak negatív koronavírus-teszttel, hanem védettségi igazolvánnyal is felvehetők új lakók az intézményekbe.

A szociális ügyekért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a zárt közösségeket, mint az idősek otthonai, az elmúlt egy évben a járvány miatt el kellett szigetelni, be kellett zárni a lakókkal együtt, ami nem volt könnyű sem az otthonokban lakóknak, sem az ott dolgozóknak, sem pedig a hozzátartozóknak. Véleménye szerint az, hogy nem találkozhatott senki hosszú ideig a családtagjaival, vagy a barátaival, egy nehezen kezelhető helyzet amit nem volt könnyű megélnie senkinek.

Forrás: MTI


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *



LIVE OFFLINE
track image
Loading...