Current track

Title

Artist


Továbbra is eredményesnek tűnik Kína kapcsolta az EU-val

Written by on 2021.03.07.

Kína és az Európai Unió kapcsolatai rugalmasnak és életerősnek mutatkoztak a válságok és kihívások közepette – jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter vasárnap a kínai parlamenti ülésszak ideje alatt megrendezett éves nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Véleménye szerint a Peking és Brüsszel által decemberben véglegesített befektetési megállapodás mindkét fél szükségleteit kiszolgálja. Hangsúlyozta: Peking tartani fogja magát a kétoldali tárgyalások során tett ígéreteihez a megállapodást illetőn. Kína együtt kíván működni az Európai Unióval egyebek mellett a gazdasági helyreállás és a klímaváltozás terén, továbbá a nemzetközi kapcsolatok stabilitásának elősegítésében – tette hozzá.

A kétórásra nyúlt eseményen a kínai külügyi tárca vezetője számos, Kína külkapcsolatait, nemzetközi szerepét és belügyeit érintő
témáról is szót ejtett. Az amerikai-kínai kapcsolatokról szólva Vang arra kérte a Joe Biden elnök vezette amerikai kormányzatot, hogy hagyjon fel a Donald Trump korábbi amerikai elnök által Tajvan irányába mutatott támogatás “veszélyes gyakorlatával”. A kínai külügyi
tárca vezetője szerint a kérdésben “nincs helye a kompromisszumnak”, “a Tajvani-szoros két oldalának egyesülnie kell, és egyesülni is fog”. Vang Ji ugyanakkor üdvözölte, hogy az Egyesült Államok visszatért a párizsi klímaegyezménybe, és sürgette, hogy Washington mielőbb térjen vissza az iráni atomalkuhoz is.
A kínai külügyminiszter védelmébe vette a Hongkong választási rendszerének Peking által tervezett reformjait, amelyek egyes megfigyelők szerint a különleges státusú város autonómiájának további aláásását jelentik. A pénteken ismertetett reformtervezet alapján a kormányzót is megválasztó hongkongi bizottság választaná meg a város törvényhozóinak egy részét. Vang szerint a reformok megvédik Hongkong lakói, valamint a külföldi befektetők érdekeit egyaránt.
Forrás: MTI

Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *



LIVE OFFLINE
track image
Loading...