Current track

Title

Artist


Franciaország és Németország a globális minimumadó támogatására kéri a partnereit

Written by on 2021.05.27.

Franciaország és Németország arra kérte a partnereit, hogy járuljanak hozzá a “történelmi megállapodáshoz” a vállalatok nemzetközi adórendszeréről. “Egyértelműem adódik az alkalom, hogy történelmi megállapodásra jussunk a G7-ek jövő heti és a G20-ak július eleji találkozóján” – mondta Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter német kollegájával, Olaf Scholz-cal tartott közös sajtótájékoztatóján a francia-német gazdasági és pénzügyi tanács ülésén. Olaf Scholz inkább optimistának mutatkozott a megállapodást illetően, amely szerinte véget vethetne az államok közötti “katasztrofális adókonkurenciának”.

“Nagyon közel vagyunk egy nemzetközi megállapodáshoz, amely “a vállalatok nemzetközi adórendszerének forradalmát jelentené, tudniillik az adózási jogok valódi megosztását és egy globális minimumadót” – mondta. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezeten (OECD) belül már évek óta folyik egy egységes, globális, társasági minimumadó kidolgozása. Az elképzelést a közelmúltban Joe Biden amerikai elnök is szorgalmazta a nemzetközi nagyvállalatok nyereségének legalább 15 százalékos megadóztatásával minden olyan országban, ahol jelentős tevékenységet folytat az adott cég. Paschal Donohoe ír pénzügyminiszter kedden az OECD-n belül folyó tárgyalások kapcsán jelezte, hogy Írország nem kívánja a 12,5 százalékos társasági adóját megemelni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt héten, miután találkozott Mathias Cormannal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megválasztott főtitkárával az MTI-nek Párizsban elmondta, hogy a magyar kormány nem fogadja el a globális minimumadó bevezetését, miután az Magyarországon adóemeléshez vezetne.

“Az amerikai adminisztráció változása történelmi lehetőséget teremtett, hogy csatlakozzon ahhoz az állásponthoz, amelyet Németországgal képviselünk egy igazságosabb nemzetközi adózás érdekében. Ez történelmi lehetőség, és a lehetőségeket meg kell ragadni, amikor adódnak. Ez pedig most van. Most dől el” – fogalmazott a francia miniszter. A G7-országcsoport (Kanada, Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Nagy-Britannia) tagjai közül Franciaország és Németország egyértelműen támogatja a globális minimumadót, és úgy véli, hogy a 15 százalék jó kompromisszum lenne.

“Az első lépcsőfok a jövő héten lesz a G7-ek londoni találkozóján június 4-én és 5-én” – mondta Bruno Le Maire. “Megállapodtunk Olaf Scholz-cal és Rishi Sunak brit pénzügyminiszterrel, hogy a G7-en egy megállapodás körvonalazódhat erről az új nemzetközi adórendszerről” – mondta a francia kormánytag. Ezt követően a G20-ak július 9-én és 10-én ülnek össze Velencében, ahol folytatódhat az egyeztetés Le Maire szerint, akinek meggyőződése, hogy “lépésről lépésre sikerülhet meggyőzni a partnereinket”.

Forrás: MTI

Tagged as

Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *