Most szól

Cím

Előadó


Makuné

Tánc és kultúránk Kedves Hallgatóink! Ebben a hónapban a tánc, a népdal és a népi hagyományok kultúrájáról beszélgettünk Makuné című műsorunkban. Engedjétek meg, hogy röviden összefoglaljam Nektek az előző adásokban elhangzottakat. Az első utunk Stuttgartba vezetett, ahol Vass Mária Magdolna, a mindenki által Babiként ismert szervező, a Csöbörcsök néptáncegyüttes tagjaként a gyerektáncházak, bábszínházak szervezésével foglalkozik. […]

Mai műsorunkban a Hagenben található Vadrózsa Néptáncegyüttestől kaptunk újabb megerősítést arról, hogy nekünk, magyaroknak különleges kultúránk és hagyományaink vannak. Továbbá az is bizonyos, hogy ezt a magyar kultúrát idekint, Németországban is ápolni szükséges és érdemes. A csoport összefogása, kitartása, a rengeteg önkéntes munka meghozta az eredményét. Szenvedélyük oda vezetett, hogy mára egy több generációból álló […]

Ismételten Stuttgartba látogattam el, és ismét néptánc! Előző adásunkban a tánc, népdal és népi hagyományok megértésében volt nagy segítségünkre Vass Mária Magdolna, aki Stuttgartban a Csöbörcsök néptáncegyüttes szervezője. Feladata a gyerektáncházak, bábszínházak szervezése, valamint a ludwigsburgi konzuli magyar iskolában a népi hagyományok ápolásával foglalkozik. Mai beszélgetőtársam a Csöbörcsök Néptáncegyüttes vezetője Kemény József, aki mindenki által […]

Mai műsorunkban a népi hagyományokkal és a magyar gyerektáncházakkal kezdtünk ismerkedni. Stuttgartban jártunk, ahol Vass Mária-Magdolna a Csöbörcsök néptáncegyüttes szervezője a gyerektáncházak, bábszínházak szervezésével, valamint a Ludwigsburgi konzuli magyar iskolában a népi hagyományok ápolásával foglalkozik. Babi három évvel ezelőtt az Erdélyi Világszövetség felkérésre a gyerekprogramok szervezését is magára vállalta. Itt a stuttgarti és Stuttgart környéki […]

Páll Fatime volt a magyar kultúra Németországban, vagyis a makuné vendége. Ő számos kétnyelvű gyerekkönyvnek, mesekönyvnek a szerzője. Beszélt a kétnyelvűség jelentőségéről, melyek a mesekönyvek segítségével egykönnyen előidézhető. Arról is, hogy mindez miként járul hozzá a gyermekek fejlődéséhez. Fatime egy nagyon érdekes és gyermekek számára hasznos projekt által került közelebbi kapcsolatba a könyvírássl. A pályázat […]

Ma a könyvek közé vetjük magunkat. Kaspár Orsolyával, aki a könyvek szakértője és válaszol, hogy mi kell a magyar olvasóknak Németországban”. Orsi először arról mesélt, hogy miért alakult ki a könyvekhez való szerelme és milyen fázisokon ment át, valamint ezeknek a szakaszairól beszéltünk hosszasan. Majd áttértünk a 21. század könyvolvasási trendekre is. Miért is fontos […]

– A jazzrockról- Mai egy olyan vendéggel beszélgethettem, aki a Jazzrock zenei műfajban van otthon. Általa képviseli a kultúrát, valamint minket magyarokat is itt a külhonban. Fogadjátok szeretettel, tisztelettel a világhírű Mándoki Leslie-t. De először is lássuk, mi is a jazzrock és honnan ered!? A JazzRock kifejezést használják a jazzfusion szinonimájaként is. A hatvanas évek […]

Interjkúalanyaim a müncheni Gobbi Hilda színház igazgatója Somogyi Gyula és Horváth Tamás rendező. Segítségükkel betekintést nyertünk a színtársulat életébe és kicsit mögé is a Rádió Helló makuné adásában. Ki is Gobbi Hilda Emília Gizella? Született 1913. június 6-án Budapesten. Kossuth-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész. Aktív évei 1935-1988-ig a haláláig tartott. Tagja volt a […]

Mára már különálló zenei formai műfajként van jelen a musical. Őse az opera, amit az operett követett. Igy alakult ki nagyon szép átmenettel a musical műfaja, ami a komolyzene és a könnyűzene stílusok között található. Mert a zene is  éppúgy él, alakul és változik, ahogy a szokásaink és kultúránk is. Nincsenek olyan megkötések benne, mint […]

A Magyar kultúra Németország műsorban hétről-hétre megismerhetitek a magyar kultúra szépségeit és megjelenési formáit Németországban. Bemutatom nektek annak sokszínűségét legyen az zene, irodalom, színház, mozi, tánc, festészet, történelmi kultúra, családfakutatás, régészet, mezőgazdaság, kommunikáció, fényképészet és még folytathatnám. Rendezvények, kiállítások, összejövetelek, vagy akár interjú segítségével olyan magyarokat, csapatokat, csoportokat mutatok nektek, akik Németországban együtt öregbítik a […]