Current track

Title

Artist


Helló Infóbank

Page: 7

A Szövetségi Bíróság szerint a számla magasabb díjai nem jogszerűek az ügyfelek beleegyezése nélkül. Aki vissza akarja kapni a jogtalanul kifizetett pénzt, annak aktívan be kell jelentenie a követelést. A Szövetségi Bíróság (BGH) szerint a bankok korábbi díjemelési gyakorlata nem jogszerű. Erről a Deutsche Presse-Agentur június 2-án számolt be. A bírák szerint a bank általános […]

Ingázási támogatás A megemelt ingázási támogatás 2021 óta van érvényben. A távolsági ingázók így több pénzt kapnak vissza az adóhivataltól a munkába járásért. Amit az érintetteknek is tudniuk kell. A Német Sajtóügynökség (dpa) is beszámolója szerint a 2021-es év kezdetével a 21. kilométertől 35 centre, 2024. január 1-jétől pedig 38 centre emelkedik az ingázási támogatás. […]

Az adófizetőknek sok mindent kell szem előtt tartaniuk a 2020-as adóbevallásuk benyújtásakor. Még bőven van idő a 2020-as év adóbevallásáról gondoskodni: a beadási határidő valójában július 31-én jár le – mármint mindazok számára, akik bevallásra kötelezettek; és mivel ez egy szombati napra esik, még 2021. augusztus 2-án is – magyarázza Isabel Klocke, az Adófizetők Egyesületének […]

Íme a legfontosabb tudnivalók – és, hogy a 2020-as adóbevallás melyik határideje érvényesülhet hamarosan. Hét hónappal az adott naptári év vége után: az adófizetők számára általában ekkor jár le a jövedelemadó-bevallás benyújtásának határideje Németországban. Ez azt jelenti, hogy a 2019. évi jövedelemadó-bevallást – adótanácsadó segítsége nélkül – 2020. július 31-ig kellett volna benyújtani. “Ha a […]

2021.03.15-i adás A magyarok Európai Unión belüli jogai és kötelezettségei Németországban -hetedik rész- Szokásunkhoz híven heti egy alkalommal, minden hétfőn 17.00 után jelentkezünk adásunkkal, a Helló Infóbankkal, ahol a németországi életünkhez szükséges jogi és gazdasági témákról beszélünk az általatok feltett kérdések és életszituációk kapcsán. Az év hetedik adásában folytatjuk az előző adásban megkezdett témánkat, a […]

2021.03.08-i adás A magyarok Európai Unión belüli jogai és kötelezettségei Németországban -hatodik rész- Szokásunkhoz híven heti egy alkalommal, minden hétfőn 17.00 után jelentkezünk adásunkkal, a Helló Infóbankkal, ahol németországi életünkhöz szükséges jogi és gazdasági témákról beszélünk az általatok feltett kérdések és életszituációk kapcsán. Az év hatodik adásában a magyar állampolgárok Németországban lévő, Európai Union belüli […]

2021. 03.01-i adás Lakásbérleti szerződés Németországban különös tekintettel a Covid 19 hatásaira -ötödik rész- Szokásunkhoz híven heti egy alkalommal, minden hétfőn 17.00 után jelentkezünk adásunkkal, a Hello Infóbankkal, ahol németországi életünkhöz szükséges jogi és gazdasági témákról beszélünk az általatok feltett kérdések és életszituációk kapcsán. Az év ötödik adásában a lakásbérleti szerződésekkel foglalkozunk, különös tekintettel a […]

2021.02.07-i adás Az egészségbiztosítási rendszer működése -negyedik rész-   Szokásunkhoz híven heti egy alkalommal, minden hétfőn 17.00 után jelentkezünk adásunkkal, a Hello Infobankkal, ahol németországi életünkhöz szükséges jogi és gazdasági témákról beszélünk az általatok feltett kérdések és életszituációk kapcsán. Az év ötödik adásában az egészségbiztosítási rendszerrel, annak felépülésével és működésével foglalkozunk Szűr Krisztinával. Az egészségbiztosítás […]

2021.01.18-i adás Ti kérdeztek, mi válaszolunk Apa leszek Németországban! Jogok és kötelezettségek – harmadik rész- Szokásunkhoz híven heti egy alkalommal, minden hétfőn 17.00 után jelentkezünk adásunkkal, a Hello Infobankkal, ahol németországi életünkhöz szükséges jogi és gazdasági témákról beszélünk, azzal a céllal, hogy biztonságban legyünk, hiszen bekerülve egy új szociális környezetbe tisztában kell lennünk jogainkkal és […]

2021.01.11-i adás Ti kérdeztek, mi válaszolunk -második rész- Szokásunkhoz híven heti egy alkalommal, minden hétfőn 17.00 után jelentkezünk adásunkkal, a Hello Infobankkal, ahol az általatok feltett, például gazdasági és jogi kérdéseket válaszoljuk meg. A műsorban általános kérdések megbeszélésére van lehetőségünk, azonban várjuk saját szituációitok megírását is, amikre írásban tudunk reagálni. Ez év második adásában (2021.01.11) […]