Current track

Title

Artist


Bravúr győzelemmel az olimpiára

Written by on 2021.01.24.

A magyar női vízilabda válogatott kiharcolta az olimpiai részvételt a Triesztben zajló selejtező tornán.

Bíró Attila lányai szombati napon a házigazda Olaszország ellen szálltak vízbe és a tét már az olimpiai részvétel volt.

A kapitány némi meglepetésre Magyari Aldát állította a kapuba és a lányok szenzációsan játszottak.

Magyari Alda/ulloi129.hu/

Keszthelyi Rita parádés gólokat szerzett és a csapat többi tagja is hozzá tette a maga részét, hogy ismételten ott lehet a női póló csapat az olimpián.

A magyar szövetségi kapitány így nyilatkozott a Nemzeti Sportnak:

„Az volt a tervünk, hogy neki esünk az olaszoknak, ez pedig fényesen bevált és lehetett volna nagyobb is a különbség. De nem vagyok telhetetlen, mert ilyen magabiztosan megverni az olasz válogatottat a saját otthonában, ekkora tét mellett női vízilabdában, de talán azon kívül is, történelmi tett.”

 

      Keszthelyi Rita/cd.nwmgroups.hu/

 

A másik elődöntőben a hollandok Görögország együttesét győzték le 7:4 arányban.

Ezzel az is eldőlt, hogy vasárnap este 20 órától a holland válogatott ellen szállnak ismét medencébe a lányok a döntőben.

 

A magyar vízilabdás lányokat biztosan láthatjuk a tokiói olimpián.

Gratulálunk az olimpiai részvételhez!

 

Forrás: NSO.hu

Kiemelt kép: bulvarmagazin.hu


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *