Current track

Title

Artist


Barangolj velünk – Köln

Written by on 2021.01.08.

-harmadik rész-

Kölni Egyetem

Köln, az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekvő város 1.1 millió lakosával Berlin, Hamburg és München után a negyedik legnagyobb város Németországban. A város fontos utazási célpont Európában, elsősorban a Kölni Dóm, a római stílusú templomai és más középkori műemlékei miatt. A város története több mint 2000 évre nyúlik vissza, melyet események, kulturális és gasztronómiai örökségek jellemeznek. A mai metropoliszt egykor császárvárosként alapították a római időkben, Colonia néven. A város a Rajna folyó általi kedvező fekvése miatt része a nyugat-keleti kereskedelmi útvonalnak, s mellette világi és egyházi székhelynek is számít s ez már a Német-Római Birodalomban is kiemelte a városok közül. Jelenleg is Németország legnagyobb római katolikus egyházmegyéje, és 1803-ig a kölni választófejedelmek székhelye is volt.

Ma Köln gazdasági és kulturális nagyvárosként nemzetközi jelentőséggel bír. A város a vegyipar és az autóipar egyik legfontosabb helyszíne. Itt székel a Ford és a Toyota, de itt található számos rádió és televízió stúdió, mint az RTL vagy a WDR, valamint filmstúdiók, zenei producerek, kiadók és más médiacégek. Köln a globális művészeti kereskedelem egyik vezető központja, de egyesületek és profi sportklubok is színesítik a kulturális és sport palettát. Fontos kongresszusi és vásárhelyszín, hisz itt tartják a Photokina fényképészeti technológiai vásárt, a FIBO fitnesz- és egészségkiállítást, és a Gamescom videó játék szakkiállítást is, melyeket a világ vezető vásárai között tartanak számon. Ahogy az Art Köln Kiállítást is, ami a világ legrégebbi művészeti vására. De ki ne hallott volna a híres kölni farsangi felvonulásról, ami szintén öregbíti a város hírnevét.

S ha még nem mondtam volna elég sok „leg”-et, ami ezt a várost jellemzi, íme még pár információ: Köln a legnagyobb oktatási és kutatási hely Nyugat-Németországban, hisz az itt található Kölni Egyetem 50.000 és a Műszaki Egyetem Cologne 25.000 diákkal. És ha általános képet szeretnénk kapni a városról, említsük meg azt is, hogy a város európai közlekedési csomópont, s Eifeltor nevű vasúti teherpályaudvara Európa egyik legnagyobb konténerterminálja, hogy a négy belvízi kikötőről és a kölni / bonni repülőtérről már ne is beszéljek. Érdekes város ez, ahol a politika, gazdaság, ipar, kultúra és oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a természetvédelemre is. A kölni öböl tölcsértolkoratában található város, melyet a Rajna formál a Bergisches Land és az Eifel terület dimbes-dombos lejtői között, Kölnnek számos különlegességet nyújt. Lehetővé teszi a zöldterületek parkká alakítását, a külvárosi erdőgazdálkodást, és 22 természetvédelmi területet. S míg a Rajna bal partján ritka állat- és növényfajok, jellegzetes rét- és erdőtáj látványa fogad minket, addig a jobb parton erdei-, és hegyvidéki táj váltakozik, mint a Wahner Heide, a Königsforst ermészetvédelmi terület és a Dünnwald erdő. Köln erdőterülete a városi terület 13,3%-ának felel meg, tehát a kirándulók igazán nem panaszkodhatnak, ha változatos helyeken szeretnék a szabadidejüket eltölteni. A város külterületein szabadon repkedő Gyűrűs nyakú-, Törpe-, vagy Sándor papagájokat csodálhatunk meg, akik elsősorban a Melateni temetőben és a Riehler Heimstatten területén szaporodtak el. A madarak eredetileg állatkerti vagy otthoni szórakoztatás céljából kerültek Németországba de páran megszöktek a fogságból és szabad populációt létrehozva szépen belakták Köln zöldterületeit is. Ez hát Köln, a színes város, az egykori császárváros, ahol kiállítások, oktatási központok, túraösvények és papagájok vannak. Ahol megfér egymás mellett a Ford, a Kölni Dóm, a Dünnwald erdő és a videó játékok! Isten hozott Kölnben!

Dünnald erdő

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kölni_dóm

koeln.de/tourismus/karneval


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *



LIVE OFFLINE
Loading...