Current track

Title

Artist


A Zöldek is jóváhagyták a koalíciós megállapodást

Written by on 2021.12.07.

A három közlekedési lámpás párt közül utolsóként a Zöldek is jóváhagyták a koalíciós megállapodást. A szavazáson a nagy többség a megállapodás létrejötte és a Zöldek szövetségi kabinetre vonatkozó személyi tervezete mellett szavazott.

 

A kép illusztráció/pexels

Most már tényleg semmi sem áll az SPD, a Zöldek és az FDP első koalíciójának megalakulása útjában. A szavazatok 86 százalékával a zöldpártiak az SPD-vel és az FDP-vel közös kormányprogramra szavaztak. A szavazáson a tagok 57 százaléka vett részt – mondta Michael Kellner, a szövetségi ügyvezető igazgató. Az eredmény háttértámogatást jelent a koalíció elindításához, most már csak az előttünk álló nagy feladatokkal kell megbirkózniuk. Annalena Baerbock pártelnök szintén “nagyszerű eredményről” beszélt, amely támogatást ad az új kormány munkájához.

Egyúttal megtörtént a Zöldek személyi összetételének jóváhagyása is a leendő szövetségi kabinetben. A külügyminisztériumot Annalena Baerbock társelnökkel töltik majd be, a gazdasági és éghajlatvédelmi minisztériumot pedig kollégája, Robert Habeck kapja meg. A családügyi minisztériumot Anne Spiegel vezeti, Steffi Lemke lesz a környezetvédelmi miniszter, Cem Özdemir pedig a mezőgazdasági miniszter, valamint az új kulturális államtitkár, Claudia Roth lesz.

A koalíciós partnerek szerződésükben többek között vállalják a tizenkét eurós minimálbér bevezetését. Annak érdekében, hogy a lakhatás megfizethetővé váljon, az új bérlőkre vonatkozó lakbérféket meghosszabbítják, és bizonyos területeken a lakbéremeléseknek felső határt kell szabni. A villamosenergia-fogyasztóknak könnyebbséget jelent majd, hogy a milliárdos nagyságrendű EEG-járulékot már nem a villanyszámlán keresztül kell finanszírozni. A felek megállapodtak továbbá egy új szövetségi építésügyi minisztérium létrehozásáról és a gazdasági minisztériumnak az éghajlatvédelem ügyeivel való kibővítéséről. Németországnak 2030-ra az elektromos energia 80 százalékát megújuló energiaforrásokból kell előállítania.

A minimálbért emelni fogják, betartják az adósságféket, és előrehozzák a szén-dioxid-kivezetést.

Az SPD és az FDP pártkongresszusai már a hétvégén megállapodtak, már csak a Zöldek hozzájárulása hiányzott. Most, hogy ez is megtörtént azt jelenti, hogy a koalíciós megállapodást kedden aláírhatják. A szövetségi kormány megalakulását szerdára tervezik.

Az SPD, a Zöldek és az FDP az SPD politikusát, Olaf Scholzot akarják kancellárrá választani a Bundestagban.

 

Ide kattintva olvashatod el németül.

 

Forrás: tagesschau.de


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *