Current track

Title

Artist


A legendás “Fradi szív” Ottobeurenben dobog tovább

Written by on 2021.01.08.

A Rádió Helló első Sportélet adásának vendége Bari-Nagy Regina volt, aki 1990-ben született Budapesten. A Lobogó utcában ismerkedett meg a kézilabda alapjaival, és a Ferencváros utánpótlás csapatait végigjárva Elek Gábor irányítása alatt mutatkozott be a Fradi felnőtt csapatában.

2011-ben tagja volt a Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert zöld-fehér gárdának. Olyan kiválóságokkal játszott együtt, mint Tomori Zsuzsanna és Szucsánszky Zita. Ennek a csapatnak a legnagyobb erőssége az összetartás volt, hiszen a lányok szinte a nap 24 óráját töltötték együtt, ennek is köszönhették a nemzetközi sikert.

A híressé vált Fradi szív, számára a mai napig család értékével ér fel.

Regina mégis úgy döntött, hogy Németországba folytatja kézilabda pályafutását, a TUS Metzingen csapatában. Összehasonlítva a két nemzet bajnokságát elmondta, hogy a magyar képzés egy rendkívül erős alapokon nyugszik, míg a német inkább a precizitásra helyezi a hangsúlyt.

Bari-Nagy Regina életében a sport mindig is fontos szerepet játszott ezért visszült az iskolapadba. Elvégzett idekint egy 3 éves fitneszedzői kurzust. Jelenleg is ez tölti ki minden napjait, Ottobeuren városában várja az edzeni vágyó embereket.

Tervei is vannak: továbbra is tanulni, ám az egészséges táplálkozásra orientálódva.


Reginát keressétek a Facebook-on az alábbi linkre kattintva:
https://www.facebook.com/regina.barinagy?ref=br_tf&epa=SEARCH_BOX
Örömmel várja megkereséseteket, ha érdeklődtök az edzések iránt.


Reader's opinions

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *



Continue reading

LIVE OFFLINE
Loading...