Current track

Title

Artist


Month: augusztus 2021

Page: 3

Hétfőnként például nem kerül többé hús az asztalra, valamint a rántott hús és egyéb húsételek is kisebbségbe kerülnek, mert a téli félévtől kezdve a berlini egyetemek menzáin az ételek ökologikusabbá válnak. “Az új táplálkozási koncepciót azért dolgoztuk ki, mert a diákok többször is megkerestek már minket azzal a kívánsággal, hogy az étkezdékben kínált ételeket még […]

Északon heves vita folyik az A20-as tengerparti autópálya tervezett továbbépítéséről Németországban. Bár Schleswig-Holstein tartományi kormánya elvben ragaszkodik a mamutprojekthez, még a saját pártjának tagjaitól is érkeznek kritikák. Közben az alsó-szászországi Stade-ban tüntetés is zajlik az autópálya-projekt ellen.   “Az A20-as út megépítése egy dinoszaurusz-projekt, amelynek közlekedési és éghajlat-politikai szempontból soha nem volt értelme, és most […]

Jelenleg a 3G szabályok érvényesek: beoltva, gyógyult, tesztelve. De meddig még? A 2G-ről szóló vita már folyamatban van. Kizárják-e a be nem oltottakat a közéletből? Ez egyáltalán megengedett? “Aki be van oltva vagy meggyógyult, azt szívesen látjuk. Mindenki mást arra kérünk, hogy maradjon távol a rendezvénytől.” Helmut Vorndran kabaréművész nemrég ezt posztolta a Facebook-oldalán. Az […]

A Robert Koch Intézet 2021. augusztus 29-én reggel kiadott jelentése szerint 8416 új fertőzést regisztráltak az elmúlt 24 órában- RKI: Németország a negyedik hullám kezdetén Az új korona-fertőzések országos hétnapos előfordulási gyakorisága pedig tovább emelkedett, jelenleg 74,1 százalékon áll. Azon halálesetek száma, melyek a koronavírussal összefüggésbe hozhatóak ebben a 24 órában tizenkettő volt. Eddig a […]

A koncert- és rendezvényipar szövetségének elnöke a hamburgi 2G-modellben látja az ágazat számára járható utat. Kedden vált Hamburg az első szövetségi állammá, amely opcionálisan elfogadta a 2-G modellt, és ezzel vitát váltott ki, valamint Németország-szerte is meglehetősen szkeptikusan szemlélik. Karl Lauterbach, az SPD egészségügyi szakértője a korona-számok folyamatos emelkedése miatt kiállt e modell mellett. A […]

A németországi korona-számok folyamatosan emelkednek: ezen a héten május óta először fordult elő, hogy az egészségügyi hatóságok 24 órán belül több mint 10 000 új fertőzést jelentettek a Robert Koch Intézetnek, így a kórházi kezelési arányt – azaz a koronával kapcsolatos kórházi felvételeket – is növekszik. Az esetszámok és az új fertőzések szám a ma, […]

A Kelheimi Turisztikai Egyesület bővíti túraútvonal-hálózatát – ezért új, többnapos túrához keres túrázókat az Alsó-Altmühl-völgybe szeptember közepétől. A “Lovagok, rómaiak és borókák” elnevezésű teszt túra a Bad Gögging és Riedenburg közötti alsó Altmühl-völgyön keresztül vezet négy napi, mintegy 80 kilométeres szakaszon. Az érdeklődők szeptember 12-ig jelentkezhetnek a kampányra a Kelheimi Turisztikai Egyesületnél. Olyan embereket keresnek, […]

A drogéria lánc Rossmann a WellMix Balance Shake Berry Star termék visszahívásáról adott tájékoztatást, olvasható “ProduktwarnungEU” oldalán az üzletlánc beszámolója. A vállalat tájékoztatása szerint a termékben 2-klóretanol-maradványokat találtak. A portál szerint a 2-klóretanol az etilén-oxid reakcióterméke lehet. A 2-klóretanol a gyanú szerint szintén rákkeltő.   Termék: WellMix Balance Shake Berry Star (EAN 4305615601335) Szavatossági idő […]

Néhány héttel ezelőtt az állami kormány és az állami parlament úgy döntött, hogy bevezetik az iszlámoktatást, hogy a számos muszlim diáknak olyan tantárgyat tudjanak kínálni, amelynek tartalma felett állami ellenőrzés van. Az AfD frakciója sürgősségi eljárásban kérte a lehetőség eltörlését a bajor alkotmánybíróságtól.   Azonban a bajor alkotmánybíróság elutasította azt. Ezt pénteken jelentette be a […]

Ralf Bauer (54) színész filmrendezőként debütál, és a tengerparti szörfözés közbeni szórakozást szeretné összekapcsolni a nemzetközi politikai kérdésekkel. “Vannak dokumentumfilmek, ahol az érzés nem jelenik meg, és vannak a szórakoztató filmek – ezt ötvözni, ez volt bennem” – mondta a karlsruhei születésű színész a Német Sajtóügynökségnek. Szerinte a szórakoztatással kombinálva az emberekkel megértethetjük az összetett […]