Most szól

Cím

Előadó


Az alkatok csoportosítása arány alapján

Írta 2020.10.13.

A forma nem értelmezhető a test arányainak elemzése nélkül, mellyel együtt meghatározza az egyes szabásvonalak, kapcsok, minták elhelyezkedésének, a színek elosztásának rendszerét. A testformákon túl a testarányok is fontosak, mert „előnytelenné tehetik” vagy „javíthatják” a különböző testformák optikai megjelenését. A testformákat a törzs és a láb arányai is módosítják. Ezen túlmenően azonban az optikai látvány akkor tűnik ideálisnak a külső szemlélő számára, ha a derék a testet körülbelül középarányosan osztja. Azaz amennyiben egy ideális homokóra formájú hölgy rövid lábakkal rendelkezik, máris módosul az összkép, nem előnyére, ahogyan egy hosszú lábú hölgy viszont máris karcsúbbnak hat, mégha zsákalkat is.  

Amikor a test arányait vizsgáljuk, a derékra tett kézzel megnézzük, az alsó vagy felső régió a hosszabb, esetleg arányos? Így két alaptípus kristályosodik ki: a hosszú törzsű és a rövid törzsű alkat.

A hosszú törzsű alkat esetén a törzsön a derék a meghatározó. Ha ez a fenékhez közelebb van, mint a hónaljvonalhoz, akkor a törzs aránya megnyúlik az alsó végtaghoz képest. A láb rövidülésével a kar hosszúsága is csökken optikailag.  Ennél az alkatnál feltétlenül el kell mozdítanunk a derékvonalat úgy, hogy a láb hosszához hozzácsaljunk, azaz az osztások, vonalak felfelé vándorolnak a deréktől.   

Előnyös:

– a széles öv, az emelt derekú szoknya vagy nadrág, mintás vagy zsabós felsők uni alsókkal, duplasoros gombolás, fenékig érő kabát, réteges felsőrész, kardigán.

Előnytelen:

– a testre vagy a csípőre szabott szoknya vagy nadrág, a mély kivágás, szűk nadrágok és a tunika, A vonalú alsók és felsők, bokacsizma, mintás harisnya.

A rövid törzsű alkatnál a derék vonala közelebb van a hónaljvonalhoz. Ez az eltolódás a lábat és a karokat hosszítja. Az alak további jellegzetessége a rövid nyak és a magas váll. Az előnytelen összeállításban, például egy macskanadrághoz rövid bluzonnal a hosszú láb már túlzó, a garbónyakú pulóver magas nyaka eltűnteti a nyakat és szinte összezsugorítja a felsőtestet. A szélesebb övek szinte el sem férnek, csak megtörve tudják felvenni a derék csekély ívét. A trükk az, hogy optikailag a derekat a megfelelő helyre hozzuk – azaz most lefelé mozgatnunk – osztással, fazonnal vagy kiegészítőkkel.  

Előnyös:

– ha nincsen deréköv és derékhúzás,  az ejtett derekú szoknya vagy nadrág és a szűkszoknyák, rövidebb pörgős- vagy harangszoknyák, tunika és kívül hordós ingek és pulóverek, hosszított kardigán vagy kulikabát, csatos csizma.

Előnytelen:

– a lobogó és egyenes ruha, rövid A-vonalú felsők, a mell alá érő kardigán é a mellet erősítő minták vagy húzások,  zárt nyakú felsők, hosszú szoknya vagy mini és a magasan záródó kabátok.

Összefoglalva: A különböző testi variációknál mindenképpen oda kell figyelni a fazonokra, színekre és mintákra, valamint a kiegészítőkre is. A fent ismertetett szabályok persze soha nem vegytiszta, általánosan alkalmazható példák. Az egyedi eltéréseket figyelembe kell vennünk. Alapszabály, hogy amit el akarunk takarni, az nem színes, nem mintás és nem fénylő. Ahol szélesebbek vagyunk, mint kéne, hosszantilag nyújtunk hosszúkás elemekkel, mint egy lánc, sál, V kivágás. Ahol szélesíteni szeretnénk, széles kivágásokkal, rátétekkel, keresztben futó mintákkal tesszük ezt.

Jöjjenek most az urak. A férfiak ruhaválasztásánál a formák kevésbé játszanak szerepet, mint a testarányok. Ráadásul a férfi ruhatár viszonylagos egysíkúsága miatt csak nagy vonalakban érdemes a formákkal foglalkozni.

A férfiak alaptípusait is betűkkel jelöljük:

V…férfias, széles vállú alkat keskeny csípővel

T…széles, izmos vállú, fejletlen alsótestű alkat

H…egybenőtt alkat, hájas derékrésszel

O…pocakos, nőiesen hájas alkat

I…alacsony vagy magas, poetikus alkat

Lássuk az egyes típusokat.

V alkat

– Előnytelen: Mivel a váll igen hangsúlyos és sokszor aránytalanul széles a derékmérethez és a vékonynak tűnő lábakhoz képest, a felsőtestet nem hangsúlyozhatjuk. A széles mellkas hangsúlyos. A rövidebb nyak ellensúlyozására kivágottabb, sima záródású  – nem gombos vagy reveres, ingnyakú – felsők és blézerek megfelelőek. Túlságosan erősít a válltömés, a nyakat rövidíti a nyaksál és garbó, a szűk nadrág kiemeli a pipaszár lábat (pláne ha rövid). Az ujjatlan vagy szűk ujjú sztreccspoló is kiemeli az izmokat és szélesít, a rövidnadrág szétvágja optikailag a lábszárat, a keresztbe csíkos minta szintén bármely testrészen megrövidíti a testarányokat.

– Előnyös: Laza szabású, derékrakott nadrág szűk fenékkel, kiemelt öv és betűrt, testre szabott ing, hosszú kabát, függőleges csíkozás ingnél vagy blézernél.

T alkat

– Előnytelen: Hasonlóan a V alkathoz, a váll túl széles. Ugyanakkor itt a mellkas beesett, amit ellensúlyozni kell. A válltömés, sztreccspoló és szűk nadrág nem megfelelő, hiba volna a keresztbe csíkos minta. Tabu a kívül hordott póló és a hosszított blézer fazonok, melyek lógni látszanak a beesett mellkason és rövidítik a lábarányokat is.

– Előnyös: Laza szabású, derékrakott nadrág, kombinált öltözékek, melyek osztanak és soft öltönyök, melyek esése előnyösebb. A merev anyagok több térfogatot láttatnak mellben, pld. a vászonmellény kiváló sportosabb alkalmakra. A magasabb derék, vagány öv kiemeli a derekat és oszt, míg a laza szabásvonalú és mintás (kockás) ing is szélesít felül, kiváló ötlet még a színes pulcsi, kardigán, rövid szélesebb szárú nadrág, és a nyaksál, mely megrövidíti a gyakori gúnárnyakat.

H alkat

– Előnytelen: Mivel az alkat nagyon egybefüggő, a derékban elvágott holmi még erősebbnek mutatja. Előnytelen ezért a bő nadrág vagy kardigán, mert slampossá és erősebbé teszi az egész testet. Az ujjatlan vagy sztreccs póló, feltűnő öv, túl laza és túl szűk szabások, keresztbe csíkos vagy nagykockás minta hiba. Inkább egybefüggő minták és színek megfelelőek, mert ezek nem osztanak optikailag és nem terelik a tekintetet a hasra, így pld. a kontrasztos kombinált öltözék, hosszított és rövid blézer is tabu.

Mi az előnyös a H alkat számára? Erről a következő adás, és így a cikk is.

Ha az alaktokról és más témákról szeretnél olvasni, a www.stylistebook.hu oldalamon találsz olvasnivalót.


Olvasói vélemények

Írj választ

Az E-Mail címed nem lesz publikus A *-gal jelölt mezőket ki kell tölteni