Most szól

Cím

Előadó


Egy lépéssel közelebb az EB-hez

Írta 2020.10.09.

A Magyar válogatott tegnap komoly téttel bíró meccsen lépett pályára Szófiában!

Ennek megfelelően jól indult számunkra a mérkőzés Willi Orbán találatával meg is szereztük a vezetést, amely végül a félidő végéig ki tartott.

A második félidőben aztán nem tágított mellőlünk a pozitívitás.
Kalmár Zsolt szabadrúgásból volt eredményes,
majd később Nemanja Nikolic végképp eldöntötte a találkozó sorsát.

A mérkőzés krónikájához még hozzá tartozik, hogy Georgi Yomov a 89. percben szépített, valamint, hogy bemutatkozott a Magyar válogatottban a korábban Francia utánpótlás válogatott, de hosszú ideje a Fehérvárban futballozó Loic Nego.

November 12-én jön tehát az Izland elleni sorsdöntő összecsapás, addig is pár napon belül megmérkőzünk még a Szerbekkel a Nemzetek Ligája keretein belül.

Kaba Ádám

Fotó: nso.hu


Olvasói vélemények

Írj választ

Az E-Mail címed nem lesz publikus A *-gal jelölt mezőket ki kell tölteni