Most szól

Cím

Előadó


A 30 éves német egységet ünnepelte Németország

Írta 2020.10.05.

A német egység helyreállításának 30. évfordulója alkalmából nagyszabású állami megemlékezés helyett – a járvány miatt – alig száz ember, többnyire vezető politikusok vettek részt a Potsdamban tartott állami ünnepségen. Frank-Walter Steinmeier német államfő ünnepi beszédében azt mondta, hogy az újraegyesített ország jóval több, mint egységeinek összessége, a keleti és nyugati tapasztalatok összefogásával egy új, “modern és sikeres ország épült Európa közepén”. Dietmar Woidke brandenburgi miniszterelnök köszöntőjében kiemelte, hogy az újraegyesítés kétségtelenül hatalmas siker, de nem sikertörténetek sorozata. Rámutatott arra, hogy az újraegyesítés első két évtizedében fiatalok tömegesen vándoroltak át nyugatra, és a változás azoknak is fenekestől felforgatta az életét, akik nem költöztek el. Az évfordulóra megjelent felmérések, tanulmányok és közvélemény-kutatások alapján a kelet-nyugati megosztottság nem az egyetlen és nem is a legfontosabb törésvonal Németországban, de harminc év után is jelentős, elsősorban gazdaságilag.


Olvasói vélemények

Írj választ

Az E-Mail címed nem lesz publikus A *-gal jelölt mezőket ki kell tölteni