Most szól

Cím

Előadó


Változás kezelés a mindennapokban

Írta 2020.09.05.

Helló Életmód magazinom mai vendége ismét Garger Dávid pszichológus. Ez alkalommal a változások életünkre gyakorolt hatásairól, valamint a változáskezelési technikákról, a változás- menedzsmentről beszélgetünk.

Dávid, Te sem vagy kivétel az élet folyamatos változása alól. Mi eredményezheti a változást vagy változtatást? Hogyan reagálunk rá? Milyen készségekre és képességekre lehet szükségünk ahhoz, hogy jobban kezeljük az életünk során felbukkanó új helyzeteket, kihívásokat?

Képzeljük el magunkat egy nyugalmi állapotban levő golyónak egy gödörben, ez a komfort zónánk. Változást két állapot jelenthet: ha valamilyen erő a golyót felnyomja egy új helyzetbe. Ahol egy magaslati és instabil helyzetben helyezkedik el a golyó és valamelyik irányba kell, hogy gördüljön idővel, hogy egy új, stabil állapotot érjen el. Erre lehet például ilyen külső behatás: mondjuk egy szakítás, betegség, költözés vagy új munkahely. Ilyenkor természetesen kérdés, hogy inkább pozitív vagy negatív irányba gurulunk vagy reagálunk az adott helyzetre. A másik pedig amikor mi magunk döntjük el, hogy a gödrünkből ki szeretnénk mászni, és egy magaslaton átérve egy másik nyugalmi állapotba szeretnénk jutni. Sokan azonban itt elfelejtik, hogy nem elég átérni a magaslaton. Nevezzük ezt nehézségnek változásnak, mert a magas pont egy instabil pont és innen még mindig visszagurulhatunk. Meg kell annyira erősíteni ezt a változást, hogy egy tényleges új, stabil állapotba egy gödörbe tudjunk átgördülni. Példa lehet erre az étkezés megváltoztatása. Nem elég, hogy ha 3 hétig másként eszünk, ha utána visszacsúszunk a régi szokásokba és újra elkezdünk nassolni, gyorsan eszünk vagy közben sorozatokat nézünk és nem is az ételre figyelünk. A belsőleg motivált emberek azért csinálnak valamit, mert egyszerűen élvezik a folyamatot magát, nincs szükségük külső megerősítésre, sőt az gyakran csökkenti is a belső késztetést. Ennek következménye, hogy kevésbé félnek a hibáktól, hiszen nem másért cselekednek. És mivel magát a folyamatot is élvezik, az eredménytől függetlenül, ez egy pozitív pszichés hatást vált ki belőlük. Természetesen ezáltal sokkal inkább kontrollban is érezhetik magukat a saját életük felett, ami növeli az önbizalmukat es a tettrekészségüket bármiféle helyzetben.

Gyermekkorunkban nagyon sokat hallottuk ,,Édes kislányom csináld, csak akarni kell!”. Ha megnézzük a mondat első felét, az egy külső, mellesleg a hierarchiában gyakran felettünk álló személy cselekvésére való felszólítás, vagyis külső motiváció. Amit aztán megmagyaráz azzal, hogy végül is csak belső motivációból kell, hogy jöjjön a dolog. Természetesen azért nem fogunk valamit magunktól csinálni, mert valaki ezt mondja nekünk, ha viszont ezt úgy értelmezzük, hogy ha akarsz valamit, állj egyszerűen neki, akkor nem tartom rossz tanácsnak. Van egy metódus arra az esetre, ha valaki nehezen veszi rá magát akár még olyan dologra is, amit egyébként szívesen csinál, aminek az a lényege, hogy csináld először a dolgot 2 percig, és ha utána nincs kedved hagyd abba. Általában csak az indulás nehéz, tehát a kezdet nehéz, amikor rávesszük magunkat, hogy valaminek nekiállunk, de miután nekiálltunk onnantól kezdve beindult a folyamat és 2 perc után nem fogjuk abbahagyni. Ez akár egy tipp is lehet azoknak, akik azt mondjak, hogy nehezen veszem rá magam. Nem kell fél órát, nem kell 1 órát futni úszni, zenélni, bármit sportolni, 2 percig csináld, ha nem akarod, utána hagyd abba.

Egy belsőleg motivált ember belső motivációja úgy gondolom sok mindentől függ, egyrészt magunktól, hogy mennyire vagyunk tisztában a saját vágyainkkal, igényeinkkel. Másrészt sokan annyira a Maslow piramis alsó lépcsőin helyezkednek el, vagyis csak arra tudnak figyelni, hogy legyen elég pénzük, legyen hol élni, legyen mit enni, hogy se idejük se energiájuk azon töprengeni, hogy amúgy mit is csinálnának úgy igazan szívesen.

A Maslow piramis az egymásra épülő emberi szükségletek hierarchiáját írja le.

Ahol a piramis legalsó szintjén az alapvető élettani szükségletek, mint például az éhség, szomjúság stb. helyezkednek el. Majd a piramis csúcsa felé haladva egyre magasabb rendű motívumokkal találkozunk. Maslow szerint a piramis különböző szintjein található szükségletek csak akkor lépnek fel, ha az alattuk lévő szükségletek részben kielégítettek. Például a piramis második szintjén található biztonság iránti szükséglet csak akkor lép fel, ha az alsó szinten lévő fiziológiai szükséglet részben kielégített.

Maslow piramis felépítése (alulról fölfelé):

  1. Fiziológiai szükségletek (levegő, étel, alvás, menedék, szex)
  2. Biztonsági szükségletek
  3. Szeretet, valahová tartozás szükséglete
  4. Elismerés szükséglete
  5. Kognitív szükségletek
  6. Esztétikai szükségletek
  7. Önmegvalósítás szükséglete

Illetve attól is függ, hogy a környezetünk mennyire engedi a belső motiváció kiteljesedését. Nálam is téma volt ez, hogy 18 évesen miért kezdek el újra zongorázni és miért akarok spanyolul tanulni, mikor a szüleim főleg Apukám mondta: ,,Most neked az egyetemre kell koncentrálnod, most nincs idő a zenélésre!”. Azért, mert szívesen töltöttem vele az időmet és ez nekem inkább plusz energiát jelentett akár az egyetem alatt is, vagy utána egyszerűen jobban éreztem magam. Tehát fázisról vagy szakaszról nehéz beszélni úgy gondolom, mivel itt inkább a belső indíttatásról van szó, ami vagy jelen van vagy nincsen.

Azt gondolom, hogy a belsőleg motivált ember proaktívabb, vagyis igyekszik megelőzni a számára hátrányos helyzeteket, ahelyett, hogy először hagyja magát belesodorni, majd reagálva rá igyekszik kimászni a negatív helyzetből. Ennek köszönhetően erősebb bennük azaz érzés, hogy ő maguk felelősek az életükért és, hogy tudnak változtatni azon, ha az nem felel meg. Ebből kifolyólag kevesebb félelmet élnek át, hogyha azt meg is élik, aktívan fognak azon dolgozni, hogy megértsék a félelmet, hogy igyekezzenek azt leépíteni. Akár úgy is, hogy csak offline lesznek egy este és elmennek egyedül egyet sétálni, miközben gondolkodnak, hogy mi is. Vagy egy barátnőt vagy barátot hívnak fel vagy éppen egy coach-ot vagy pszichológust keresnek fel, aki segít nekik az önreflekxióban.

Saját véleményem szerint a belsőleg motivált ember másképp áll a kudarchoz, de ez attól is függ, hogy a kiszámíthatatlanság vagy rizikó olyan területen van-e, amivel kapcsolatban ők belső motivációt élnek át vagy sem. Ha igen, akkor úgy gondolom, hogy kevésbé veszélyezteti őket, hiszen ez a szép benne, hogy nem függ más vállveregetésétől úgyszólván. És nem csak az eredményt élvezzük, hanem magát a folyamatot is, amikor átélünk egyfajta flow-élményt, amit már Csíkszentmihályi által ismerünk. Vagyis adott esetben még érdekes is lehet, hogy valami meglepő dologgal találkozunk. Amennyiben azonban olyan területen történik ez, amit amúgy nem annyira szívesen csinálunk, kevésbé látok különbséget. Bár azt is el tudom képzelni, hogy bizonyos emberek megpróbálják az imént leírt sémát, tehát amikor tényleg valami olyat csinálnak, amit élveznek. Felhasználni erre az eshetőségre is és a kudarcot pozitívan, mint a tanulás része megélni.

A tökéletes pillanat titka – Csíkszentmihályi flow elmélete: a flow egy olyan átszellemült állapot, amelyet az öröm és boldogság érzése jellemez. Akkor élhetjük át, amikor teljesen belefeledkezünk egy tevékenységbe. Nincs két egyforma ember, abban azonban hasonlítunk, hogy keressük azt az állapotot, amiben tökéletesen érezzük magunkat: ez a flow. Csíkszentmihályi Mihály tézise középpontjában az ún. csúcsélmény átélése áll. A csúcsélmények leginkább akkor jönnek létre, amikor nagyon mélyen belefeledkezünk valamilyen tevékenységbe. Csíkszentmihályi flow-nak, azaz áramlatnak nevezte azokat a tökéletes pillanatokat, amelyeket az öröm, a kreativitás az élet teljes felvállalása jellemez. Úgy gondolta, hogy a boldogság nem olyasmi, ami csak úgy megtörténik az emberrel. Nem kapcsolatos a szerencsével, sem a véletlennel. A boldogság nem egyenlő az anyagi javakkal, és nem vásárolható meg pénzzel, nem szerezhető meg hatalommal. Nem külső eseményektől függ. Akik megtanulják, hogyan kell irányítás alatt tartani belső élményeiket, képesek arra, hogy életük minőségét meghatározzák. Mindannyian éltünk már át olyan pillanatokat, amikor azt érezzük, hogy teljesen átszellemülünk. Ezt az érzést hívjuk „tökéletes élmény”-nek. A flow valójában egy pszichológiai állapot.

A külső hatásokból kialakuló változtatások: egyrészt a szűken vett család elvárásai, lehetnek külső tényezők, amelyekre változással változtatással kell reagálnunk, amikor Nagypapa nem akarja, hogy mi fogorvosok legyünk és addig rágja a fülünket, hogy 18 éves korunkra tényleg nem leszünk azok, akkor az mindenképp hat ránk. Másrészt a társadalmi nyomás, mit tart nagyra környezetünk és mit nem. Illetve emellett a mindenkori gazdasági és politikai helyzet is természetesen. Ezen kívül maga az idő is fontos külső hatás, hiszen 18 évesen ha akarjuk, ha nem, jogilag felnőtté válunk, ami magával hoz egy változást. Idővel mind a társadalom, sőt nők esetében akár biológia is elvárja, illetve jelzi, hogy itt van mondjuk a családalapítás ideje. Majd pedig idővel az öregedésre kell reagálnunk, amit szintén nem tudunk elkerülni, ami nagyon változó viselkedésmintákat hoz ki különböző emberekből, amint látható.

Azt, hogy hogyan reagálunk a külső változásokra több tényező is meghatározhatja. Egyrészt a saját habitusunk, vannak emberek, akiket túlterhel a változás, az újdonságkeresőknek pedig lételemük, különben unatkoznak. Másrészt fontos, hogy akár a neveltetés során is már találkoztunk-e tanult tehetetlenséggel. Ennek a lényege, hogy az ember olyan szituációba kerül, ahol úgy érzi, hogy nincs kontrollban, egy idő után már nem is próbálkozik kikerülni abból. Ezt látom például itt a németországi JobCenterben, a munkaügyi hivatalnál, ahol az emberek egy idő után már nem is gondolkodnak, hogy mit kezdjenek az életükkel, hanem arra az időpontra várnak amikor elmennek a JobCenterbe, ahol az értük majd felelős személy tippeket ad nekik vagy rosszabb esetben utasítja őket, hogy hol keressen munkát vagy milyen továbbképzést csináljon stb. Ezek felnőtt emberek, akik a saját életükért felelősek, de arra várnak, hogy más megmondja nekik, hogy mitévők legyenek. Természetesen szerepet játszhat egy korábbi trauma is, tehát hogyha valami nehéz, kontrollt vesztett szituációt éltünk már meg akár gyermekként, akár felnőttként. Mondjuk azt, hogy egy háborús övezetből kellett elmenekülnünk, az biztosan befolyásolhatja azt, hogy később miként reagálunk külső változásokra, amikor, az az érzésünk van, hogy itt történik valami, amit én nem tudok befolyásolni és egyszerűen leblokkolunk.

Sokan frusztrálttá válnak és adott esetben nem is akarják elfogadni a változást. Ami segíthet például megpróbálni a változásban megtalálni a szépséget. Hiszen, ha állandóan minden kiszámítható, akkor nem hagyjuk el a komfortzónánkat úgymond autó-pilóta módban vagyunk és kevesebb egyedi élményt raktároz el az agyunk. Tehát a hasonló élményeket az agy megpróbálja összetenni, mondjuk út az iskolába, út a munkába vagy az esti vacsorák. Ezek egy emlékként lesznek elraktározva. Ha viszont valami történt azalatt a vacsora alatt, akkor az egy külön emlékként fog elraktározódni. Nagy valószínűséggel ettől színesebb az emlékezetünk például. Segíthet az is, hogy megpróbáljuk a perspektívát tágítani. Mondjuk, hogy feltesszük magunknak a kérdést; ,, Miként fogok két év múlva arra gondolni, hogy most egyszerre ment tönkre a hűtőszekrény és a mosógép? – valószínűleg nevetve fogom mesélni a barátaimnak egy sör mellett. Két okból is segít ez a nézőponttágítás, egyrészt ilyenkor az agyunkat elöntik főleg negatív érzelmek, viszont, ha próbálunk tisztán gondolkodni, akkor visszatérünk a realitás talajára és az agy azon részeit aktiváljuk, amelyek a kreativitásért és a gondolkodásért, a megoldásokért felelősek. Másrészt rájövünk, hogy mennyire banális a téma, főleg hogyha megnézzük milyen egyéb kérdések és problémák vannak akár a mi életünkben akár mások életében is.

Ha a változtatás sikertelen, azt különbözőképpen élhetjük meg, ez függ a személytől is. Van, aki elfogadja és próbálkozik tovább, más módon megpróbálja elérni azt a változást, mások magukban vagy éppen másban keresik a hibát és elfogadjak a változás sikertelenséget, sőt még bele is keserednek adott esetben. Én azt mondanám, hogy ami leginkább tud segíteni az az, hogy ne saját magunktól tegyük függővé azt hogyan reagálunk egy változásra. Ne éljük meg azt, hogy ha nem sikerül valami, akkor egy kudarcot a mi személyes kudarcunknak veszünk. Ugyanis akkor van nekünk egy feltételezésünk, hogy ha én most ezt csinálom, akkor ez fog történni és bízom benne, hogy ez sikerül. Adott esetben lehet, hogy valamit nem vettünk számításba és nem úgy alakul, ez nem jelenti azt, hogy én egy rossz ember vagyok vagy hogy én rosszabb vagyok, mint a többiek. Annyit jelent, hogy az én számításaim nem voltak korrektek, de ez nem jelenti azt, hogy be kell zárkóznom, depressziósnak kell lenni, fel kell adnom mindenféle lehetőséget. Hanem azt mondani, hogy jó, ezt megpróbáltam, nem sikerült, tanulok ebből. Megnézem azt, hogy miért nem sikerült és miután tanultam belőle akkor megpróbálok vagy nagyobb energia befektetéssel, vagy valamilyen más stratégiával újra nekifutni.

Egy amerikai pszichológusnő kutatásaiban azt mondja, hogy az a probléma a mai világban, hogy a gyerekeknek azt sugalljuk és akkor tapsolunk nekik amikor valamit nagyon gyorsan, kevés energiabefektetéssel elvégeznek. Tehát, amikor valaki gyorsan megcsinál valamit, akkor azt mondjuk neki: ,,Jaj de ügyes vagy és milyen gyors voltál.” De pont ez nem az a helyzet, ahol a tanulás történik, pont ott történik a tanulás, ahol hibázunk, ahol sokáig kell valamin dolgozni. Ha csak nagyon gyorsan mindenféle energia befektetés nélkül megcsinálunk valamit, akkor ott nincs tanulás. Az a fajta hozzáállás is nagyon tud segíteni, ha valaki azt mondja: ,,Nem baj, ha most ez nem sikerül.” – és a gyerekeket is inkább arra kell ösztönözzük, hogy de jó hogy ennyiféle módon megpróbáltad megoldani a problémát és ennyi ötleted volt, hogy hogy tudsz ezzel bánni. Tehát, ha megváltoztatjuk a szemléletmódunkat és nem azt mondjuk, hogy: ,,Jaj csak gyorsan hiba nélkül valamit érjünk el.” – hanem azt mondjuk, hogy mindegy hogy meddig tart és mindegy hogy hányszor próbálom meg, a lényeg az, hogy maradjak és dolgozzak rajta továbbra is, akkor valószínűleg jönni fog idővel a megoldás.

Bizonyos emberek a kudarcot nem személyes kudarcukként élik meg, hanem azt mondják, hogy az általuk alkalmazott stratégia vagy befektetett energia az elvárásoktól eltérően nem volt elegendő. Tehát vagy nagyobb erő befektetéssel vagy más stratégiával fognak újra belevágni, még hozzá nagy önbizalommal. Mások úgy érzik, hogy nem elég jók vagy nem akartak eléggé és elfogadjak a helyzetet. Ezt ahhoz a kezdeti példámhoz tudnám hasonlítani amikor mi magunk akarjuk a golyót egy új gödörbe átvinni egy új stabil helyzetbe, egy magaslaton keresztül, de visszagurulunk. Ez gyakran csökkenő önbizalommal és demotivációval jár. Például, amikor mondjuk megpróbálunk lefogyni és megváltoztatjuk az étkezésünket. És amikor nem sikerül, egy hónap múlva azt mondjuk: én megpróbáltam, akkor mindegy is. Majd folytatja ugyanazt az egészségtelen étkezését, amit korábban, éveken keresztül csinált. Vannak, akik pedig elhárítják magukról a felelősséget és sajnos gyakran látunk bizonyos embereket, embercsoportokat, hogy valamilyen eseményt tesznek a kudarcért felelőssé. Ezzel igyekeznek fenntartani az önbizalmukat, viszont sajnos egyben el is veszítik az életük felett a kontrollt. Mivel úgy gondolják és egyenesen el is hiszik, mert ugye minél gyakrabban ismétlünk valamit, annál nagyobb az esély, hogy mi magunk is elhisszük, hogy ők úgysem tudnak ellene tenni semmit, és hogy tényleg valami más hatástól függ az ő életük.

Én még itt is megkockáztatnám, hogy ezek a stressz-faktorok nem feltétlenül visszahúzó erők. Kutatások is kimutatták, hogy hasonló szituációban lévő emberek mennyire másként képesek ugyanarra reagálni. Például, ha valaki egy nehéz családi helyzetből származik, ugyanúgy lehet egy narratíva, hogy a személy pont abból merít erőt, hogy másként szeretne élni és hogy már fiatalon sok felelősséget kellett vállalnia. Legyen példa egy alkoholista vagy beteg szülő, akikről mondjuk magunknak kellett gondoskodni. Míg mások pont ugyanezen okból kifolyólag alkoholistákká válnak. Tehát mindkét oldalra van elég sok akár híres példa is, hogy valaki azt mondja, hogy igen nehéz sorssal kerültem ide, de engem pont ez tett erőssé. Másnál meg pont azt halljuk, hogy szegénynek nehéz sorsa volt, nem csoda, hogy ide jutott, tehát ez valahol magától a személytől is függ.

Ami még mindenképp fontos, az maga a környezet, tehát maga a környezetünk hogyan is reagál ezekre a helyzetekre. Vannak kultúrák, ahol például a felnőtté válásnak is különböző rituáléi vannak, amikor különböző stresszhelyzeteknek teszik ki a fiatalokat. Tehát ez attól is függ, hogy maga az adott környezet ezt menyire támogatja, hogy egy ilyen stresszt adott esetben akár pozitívan is meg tudjuk élni. És azt mondják, hogy igen, a stressz az egy normális része az életnek. Ezt meg kell élni és ha erre megfelelő reakciót mutat valaki, akkor ezáltal úgymond felnőtté vagy egyenértékű tagjává válhat egy bizonyos körnek.

Létezik olyan, hogy valakinek hosszútávon nincs az életében változás, és van, akinek ez meg is felel. Volt olyan kliensem például, aki évek óta munkanélküli volt, mindennap 5-6 sört iszik meg és a telefonján játszik. Ő úgy érezte, hogy nem tud ezen változtatni, nem is tudta, hogy mit akar és teljesen más személyektől tette az életét függővé. Főleg a barátnőjétől és a barátnője szüleitől. Én nem mondom azt, hogy mindenkinek változnia kell, bár ugye az eddigi beszélgetés folyamán kiderült, hogy az idő ketyeg, tehát élhetünk egy életet az időnk végéig, de abban vannak változások a testünkben és az agyunkban, ami elkezd leépülni idővel. Ez ellen nem tudunk mit tenni. De én azt a kijelentést megkockáztatnám, hogy érdekesebb és izgalmasabb élet vár arra, aki meri bevallani a változásokat, igyekszik ezeket pozitívan megélni és valahol tárt karokkal várni őket.

Ha azonban egyszerre túl sok változás megy végbe az életünkben, akkor hirtelen elöntenek minket a stresszhormonok és az érzelmek. Az agyunk nem képes tisztán gondolkodni, nem tud a fontossági sorrendről dönteni és ettől leblokkolhat, adott esetben mi magunk is feladjuk, mivel úgy érezzük, hogy ez túl sok. Ilyenkor azt tanácsolom az embereknek, hogy ha lehet vizualizálják a helyzetet: írják vagy rajzolják fel a sok változást, hátha észrevesznek köztük összefüggéseket és döntenek arról, hogy mi a legfontosabb, illetve legégetőbb probléma. És próbáljanak maguknak időt adni. Lehet, hogy valaki nem tud megbirkózni egy dologgal két nap alatt, de lehet, hogy mondjuk egy hónap alatt lepésről lépésre igen.

Én mindenkinek azt tanácsolom, hogy igyekezzünk saját magunk legjobb barátja vagy mentora lenni. Hallgassunk a saját megérzésünkre, kívánságunkra, ehhez fontos, hogy legyen időnk is meghallani ezeket a hangokat. Ha viszont egész nap rohangálunk és minden szabad pillanatot sorozatokkal facebookkal és hasonló ingerekkel töltünk meg, a legrosszabb esetben leélhetjük az egész életünket úgy, hogy saját magunkat nem is ismertük igazából meg. Én például bevezettem az offline hétfőt, ami azt jelenti, hogy hétfőnként nem használom telefont, a laptopot sem. Nem olvasom a híreket, üzeneteket, semmit. Ilyenkor spontán döntök arról, hogy mihez van kedvem, ebből már így érdekes esték kerekedtek, amikor elkezdtem írogatni, olvastam stb. Másik tippem amikor nagyobb kihívás előtt állunk és nem érezzük magunkban a motivációt, esetleg félelmet érzünk. Akkor gyűjtsünk erőt kisebb célok elérésével, tehát próbáljuk magunkat előtte felturbózni. Példa lehetne erre, hogy amikor le kell írnom egy hosszabb szöveget, de nincs hozzá erőm, fáradtnak érzem magam, akkor előtte elmehetek bevásárolni kicsit vagy rendbe tehetem a lakást, most nem azt mondom, hogy egész nap mást csinálj. Hanem próbálj meg valami apróbb kis eredményt elérni, ami pozitív visszacsatolást eredményez, és ami elég pozitív energiát ad, hogy nekiállj a nehezebb feladatnak. Például én, amit magamnál csinálok, hogy az ember 30 felett már elkezd odafigyelni kicsit jobban a testére: nyújtás, erősítés stb. Ami nem a kedvenc időtöltésem, de igyekszem olyan dolgokkal kombinálni, amit szeretek csinálni. És adott esetben zenét hallgatok közben, vagy éppen utána valami olyan dolgot csinálok, amit szeretek csinálni. Nálam a zenélés egy ilyen dolog. És ez így segít abban, hogy átlendüljek ezen a holtponton.

Úgy gondolom, hogy a változtatás egy fokkal jobb, mert mi döntünk úgy, hogy valami nem jó, míg a változásnál bele vagyunk kényszerítve. Ahogy korábban a műsor elején említettem ezt a példát, hogy vagy mi akarunk egy új stabil állapotba átgördülni, vagy egyszerűen kinyomnak minket abból a helyzetből és kell, hogy reagáljunk, nincs választási lehetőségünk. Itt az a különbség, hogy mindkét esetben a kudarcot is másképpen fogjuk megélni. Ha csak én magam döntök úgy, hogy valamin változtatni szeretnék és nem sikerül, akkor nem történt semmi. De hogy ha bele vagyok kényszerítve egy új helyzetbe és ott nem sikerül a változásra reagálás, az már lehet akár probléma is. Ettől függetlenül fontos, hogy legyen egy pozitív, ideális esetben belső motivációból fakadó kép előttünk, amit el szeretnénk érni a változással. Emellé jó, ha társul a saját életünk feletti kontroll érzés, amiről már beszeltünk, kombinálva tettrekészséggel, tehát nem csak hogy ezt szeretném elérni és én vagyok kontrollban, hanem meg is teszem. Ami segít minket abban, hogy kudarc esetén ne feladjunk, hanem tanulva a sikertelenségből, máshogyan próbáljuk a változást elérni.

Én azt tanácsolnám, hogy igyekezzünk megragadnia változás pozitív oldalát, ha elsőre nem is sikerül, akkor próbáljuk pozitív átkeretezéssel magunkat arra kényszeríteni, hogy meglássunk valami jót benne. A coaching-ok során is szoktam alkalmazni, ha valami rossz dolog is történik, azt mondom: ,,Én akkor is most szeretném, ha nekem mondana két-három pontot, hogy miért is jó ez a változás. És egyszerűen rávenni, hogy mindenképpen keressünk valami pozitív dolgot abban is, ha azt mondjuk, hogy ez csak negatív, ezt nem lehet másképp látni. Emellett merjünk sebezhetőnek látszani, merjük jelezni, hogy valami nincs rendben, nem jutunk tovább. Ezalatt azt értem, hogy ne akarjunk magunkról egy tökéletes képet vetíteni a világ felé, olyat, aki nem mer hibázni. Mivel az csak plusz stresszel jár, ha ezt a képet fenn kell nekünk tartani. Egyrészt nem tudjuk, hogy mi történik velünk, és megpróbálunk úgy tenni, mintha mi tökéletesek lennénk, akik nem hibáznak. Helyette merjünk segítséget és tanácsot kérni, ha úgy érezzük. hogy mi saját magunk már nem tudunk megküzdeni egy helyzettel. Akár barátokat keresni, vagy ha úgy érezzük, hogy ők már nem tudnak segíteni, vagy ők is épp benne vannak egy probléma körben, akkor adott esetben külső segítséget kérni. Németországban a pszichoterápia a Betegbiztosítók által támogatott. Rendkívül fontos, hogy legyünk saját magunk barátai és adjunk magunknak időt.


Olvasói vélemények

Írj választ

Az E-Mail címed nem lesz publikus A *-gal jelölt mezőket ki kell tölteni